Eredményhirdetés.+ One Shot 02.

Sziasztok! 

Ugye, volt itt egy kvíz. Hoztam az 'eredményét'. Nem tudtam eldönteni, hogy ki nyerhetne, és miért, hiszen csodálatosak vagytok mind, és nem ment egyszerűen nem. Viszont, hoztam mindenkinek egy általam szerkeztett, kis kártyát. Kitehetitek a blogotokra, ha gondoljátok.

Remélem, hogy páran kiteszitek a blogotokba.

Mindenféleképpen akartam írni még valamit ebbe a blogba, mert a szívemhez nőtt, teljes mértékben. Semmi egyebet nem tudtam kitalálni, így egy ilyen One Shot féleséget írtam.

One Shot - Benjamin 7 éves.

LOUIS SZEMSZÖG.

Az élénk kisfiú megragadta a kezemet, és nagy léptekkel húzott maga után a nagy piros emeletes busz felé, hogy elvigyen minket a London Eye-hoz.

- Gyere már apa, el fog menni - rángatta tovább a kezemet.

- Na, ide figyelj, törpe nyúl - rántottam magamhoz, majd lehajoltam, hogy a szemébe nézhessek. - Nyugodj meg, a busz nem fog elmenni. Tudom, hogy jó a kedved, de ha ennyire pörögsz, még elüt az a szép piros busz, és nem elvisz.

- De, Apa - görbítette le az ajkát, s szomorúan tekintett rám - Szülinapom van.

- Igen, ezért sem szeretnélek a busz alatt látni - feleltem halál nyugodt hangon, majd felemelkedtem, és elindultam a busz felé.

- Ugye a legtetejére ülünk? - csillantak fel Benji szemei. 

- Ha szeretnéd - rántottam meg a vállamat, majd felléptünk a buszra, s felmentünk a legtetejére. 

Muszáj volt elmosolyodnom. A One Thing forgatása jutott eszembe.  Pontosan egy ugyan ilyen piros buszon hülyültünk a fiúkkal, és most itt vagyok a saját fiammal. Megráztam a fejemet, majd felsóhajtottam, és lehuppantam egy ülésre. Benjamin pedig bemászott az ölembe. Hát igen, itt van mellettem az ülés, de neki az ölembe kell ülni. Imádom a kisgyerek logikát.

Pár percen belül a busz elindult. Szél süvített a fülem mellett. Átkaroltam Benjamint, és hátulról fejemet a hátába fúrtam. Ő akart fent utazni, hát tűrje a szélvihart.

- Ez tök jó - csapta össze tenyereit, majd megemelkedett az ölembe, hogy jobban kilásson.

- Hé, mondtam már, hogy nem akarlak a busz alatt látni - húztam vissza.

Egy negyed óra elteltével a busz lefékezett, s pontosan a London Eye-al szemben tett ki minket.

Elkaptam Benjamin kezét, s elindultam a hatalmas kerék felé. Biztos tetszeni fog neki, hiszen megszámolni sem tudom, hány hisztit hallgattam végig, hogy jöjjünk ide.

Megvettük a jegyeket a következő körre. Pontosan öt körre fizettem be magunkat, had élvezkedjen a gyerek, hiszen ez az Ő napja. 

Beszálltunk a tágas 'buborékba', pár idegen emberrel. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de egyszer csak elindultunk. Benjamin a helység széléhez szaladt, s a korlátba kapaszkodva figyelte, hogyan emelkedünk a magasba.

- Tetszik? - simítottam végig a hátán.

- Nagyon - villantott rám egy ezer wattos mosolyt, majd újra a tájat kezdte kémlelni. 

Végignéztem még egyszer a kilátáson, majd a 'buborék' közepén lévő padszerű valamire ültem le, s Benjit figyeltem hátulról. Néha lábujjhegyre állt, néha közelebb lépett az üveghez. Őszintén megmondom, mikor közelebb lépett ahhoz az üveghez, a szívbaj kerülgetett, hogy kiesik.

A harmadik kör után, Benjamin idejött hozzám, és velem szembe beleült az ölembe.

- A világ tetején érzem magamat - vigyorgott rám.  A világ tetején.. hmm..

- Tudom milyen érzés... - feleltem, majd folytattam. - Tudod mikor érzi magát az ember igazán a világ tetején? Amikor telt házas koncerten, a színpad legmagasabb pontján áll.

- Te tudod milyen érzés, ugye apu?

- Azt hiszem, igen, tudom.

- És én is megtudhatom valamikor? - nézett a szemembe kék szemeivel.

- Egyszer Te is megtudod - bólintottam mosolyogva, majd magamhoz öleltem, és megpusziltam a homlokát.- Biztos vagyok benne.

Elképzelni a fiamat egy színpad tetején, ahol csak Ő áll egyedül egy mikrofonnal a kezében, fantasztikus érzés. Felsóhajtottam, majd gyerekemet kiemelve az ölemből felálltam, s odaléptem a korláthoz, s kinéztem a londoni tájra. Meglátjuk, mit hoz a jövő...

Tudom, ez most nem lett hosszú, de nem akartam nagyon húzni, így is heteket gondolkodtam, hogy mi legyen. Komolyan!

Azt hiszem, most érkeztünk el a blog utolsó bejegyzéséhez. A búcsú szöveget, már lenyomtam az utolsó fejezetnél a sztoriban, így most nem tervezem a kisregényem megismétlését.

Imádlak benneteket! Találkozunk a Testemben a lelked ~ blogomban! 

xx L.T.P.~