30.fejezet.~Végre otthon!

Sziasztok.. Én.. én..én.. nem tudok mit mondani.. én sajnálok mindent.. Imádlak Titeket, mindennél jobban! ♥
EZT MOST FELTÉTLEN OLVASD VÉGIG, MERT TUDOM, HOGY A FELE TÁRSASÁG KIHAGYJA EZT A KIS BESZÁMOLÓT AZ ELEJÉN! FULL KOMOLY KÖZÖLNI VALÓM VAN A BLOGRÓL .. !!!!!-->
Szóval, az a szitu, hogy.. hamarosan a történet végéhez érünk.. ezen kívül, lesz egy 31.fejezet, majd a befejező rész.. Azaz még 2 rész van hátra, utána pedig, jaj.. Komolyan úgy a szívemhez nőtt, ez a blog! Szinte belém ivódott, sírni fogok.. Komolyan.. Ah, mind egy.. Egyszer mindennek eljön a vége, így ennek is.

Jó olvasást! ♥







30.fejezet.



*~*~*

Egy éles fájdalom nyilallt a hasamba, mire kicsit feljebb húztam magam a taxi ülésén. 
2 nap alatt nem fogok megjavulni, gondolgattam volna. Az arcomon is vannak kisebb horzsolásoknak mondható sebek, de azok nem fájnak ennyire, mint a hasam.
Nyöszörögve, hasamra szorított kézzel fordítottam fejemet az ablak felé.
Lassan hazaérek a fiúk körébe. Úgy érzem magamat, mint aki ezer éve nem látott családjához tér vissza. De, ez valójában, valamilyen szinten igaz is! Nekem a fiúk a családom!

- Itt jobbra vagy balra? - kérdezte felém fordulva a sofőr. Tekintete érdeklődést tükrözött.
- Jobbra - feleltem nyugodtan, majd kezem végighúztam a hasamon.
A vezető nem válaszolt, csak bólintott, és hajtott tovább.

Pár perc elteltével, megláttam a házunk magasba emelkedő tetejét. Egy mosoly terült szét az arcomon. Egyszerűen boldogsággal töltött el újra otthon lenni. Való igaz, csak kettő napot töltöttem távol az otthonomtól, de nekem az sok, és megerőltető volt.

A taxis leparkolt a házunk előtt, majd felém fordult.
Egy fintort vágtam, majd kiszálltam az autóból, és a csomagtartóból kivettem a bőröndöm.
az utat már rég kifizettem, így ezzel sem kellett bajlódnom.

Egy nagyot szippantottam a levegőből, majd elindultam a ház kapuja felé. Azt kitártam, majd beléptem rajta. Szemem elé tárult a hatalmas kertünk, ami tele volt gyerekjátékokkal. Önkéntelenül is elmosolyodtam a gondolat révén. Hiányzik már Benjamin.
Nagy léptekkel igyekeztem az ajtó felé, mihelyt odaértem benyitottam, és bőröndömet begurítottam rajta.
Arcomon egy gonosz mosoly jelent meg. Szórakozzunk kicsit.
- Hol vagyok? - kiáltottam el magamat, mire trappolást hallottam, s megjelent előttem Zayn.
Kérdő pillantást vetett rám, majd felém indult, elém érve karjait széttárta, és megölelt.
- Úgy hiányoztál répa fiú! 
- Te ki vagy? Miért ölelgetsz?
- Te nem tudod ki vagyok? - hitte el egy pillanatra, de kétségei egy pillanat alatt szerte foszlottak, mikor megjelent Liam, és eloszlatta őket.
- Ne szórakozz! Ez szép dolog átvágni a másikat!
- Ne haragudj, apu! - hajtottam le a fejemet.
- Louis! - éreztem ahogy Harry hátulról magához ölel.
- Szia! - fordultam felé, majd egy újabb ölelésben részesítettük egymást.
- Én is - csatlakozott Niall, majd átkarolt minket.
- Akkor én sem maradok ki! - vetette át karjait rajtunk Zayn.
Liam mosolyogva állt, és bámult ránk.
- Gyere már ide, mackóm! - idéztem felé szavaimat, Ő pedig egy mosollyal az arcán hozzánk bújt.
- Á, olyan jó, hogy itt vagy! - örvendezett Harry, mikor már elengedtük egymást, és bementünk a nappaliba - Komolyan azt hittem, hogy soha többé nem fogsz ránk emlékezni! Annyira lesulytó volt a kórházban, mikor nem tudtad, hogy ki vagyok, azt hittem szórakozol! - ecsetelte Harry a történéseket.
- Őszintén megmondom, tényleg nem tudtam, hogy kik vagytok, ti nem akartok ilyet! - ráztam a fejemet, majd felálltam, és a nappali közepére léptem, s pólómat felhúztam. - Ahogy ilyet sem!
- Úr Isten! - tágultak ki a srácok szemei - Nagyon csúnya - vált együttérzővé Niall hangja.
- Tényleg! Miért álltál le verekedni ezzel az alakkal? 
- Mert, egyszerűen olyan dühös lettem rá, hogy le tudtam volna tépni a fejét!
- De mi okból?
- Bántotta Benjamint, és Zoe-t is! . csaptam az asztalra, mire a fiúk hátrahőköltek.
- Belegondoltál abba, hogy mi lett volna akkor, ha megöl? - érdeklődött harsány hangon Liam - Tudod, ha nem érünk oda időbe, ez szét ver téged. Állítom képes lett volna elásni a kertben.
- Micsoda? Ti, hogy kerültetek oda?
- Harry jött rá, hogy hülyeséget akarsz csinálni! Persze, Benjike is sokat segített.
- Igen? - döbbentem le teljesen, majd visszaültem a fiúk körébe.
- Akkor ti vitettek be a kórházba?
- Pontosan! - vágta rá Zayn - Harry, és Niall vitt be téged a kórházba, mi Liammel pedig leszedtük rólad Gerogre-ot.
- Oh, hát köszönöm fiúk!
- Nincs mit megköszönni! - rántott vállat egyszerűen Liam - Természetes, hogy segítünk! A barátunk vagy!
- a legjobb barátunk! - helyesbítette Harry, mire én csak elmosolyodtam, és magam elé pillantottam.
Jó ez a tudat, hogy ők mindig mellettem állnak mindenben, segítenek ha kell, és támogatnak. Ha hülyeséget szeretnék csinálni lebeszélnek róla, viszont ha valamire rá kell beszélni, akkor sem haboznak cselekedni.
- Ja, Louis! Zoe perceken belül megérkezhet!
- Ezt hogy érted?
- Szóltunk neki, hogy ma jössz haza, és hozza a kölyköt!
- Komolyan?! - pattantam fel hirtelen, de rájöttem, hogy nem volt valami jó ötlet. Az arcom eltorzult, kezeimet a hasamra szorítottam.- Áú !
- Minden rendben, haver? - aggodalmaskodott Harry.
- Persze, csak nincs még teljesen rendben a hasam!
- Elég csúnya lila folt égtelenkedik rajta - húzta el a száját Niall, mire én csak bólogatni tudtam.
Alig ültem vissza a kanapéra, mikor csöngettek.
Fejvesztve rohantam az ajtóhoz, és téptem fel.
Az ajtóban, viszont nem az állt akire számítottam.