27+28.fejezet~Most mi lesz?!

Sziasztok! előző bejegyzésnél, kértem, hogy 67-68 olvasó legyen, erre 71*------------* Ezért döntöttem úgy, hogy NEM érdekel, hogy összejön-e a 30 megjegyzés, vagy sem, én akkor is hozom a részt!
Amúgy, ha oda tudtatok ennyien komizni, egy részhez miért nem?:P:D
Amúgy lehet oldalt szavazni :) 



27.fejezet.

*~*~*

* Louis szemszög *

Egy fényes szobában találtam magamat. Hunyorogva kinyitottam a szememet, s körül tekintettek a helyiségen. Mégis hol vagyok?
A falak fehérek, mellettem egy éjjeli szekrény, s egy alak.
Pislogtam párat, mire rájöttem, hogy ki is ez mellettem. Harry Styles.
- Te mit keresel itt? - érdeklődtem halkan - És ki vagy?
- Te! Mi? Louis magadnál vagy? - értetlenkedett az ismeretlen fiú.
- Teljesen magamnál vagyok, csak azt nem tudom, hogy te mit csinálsz itt, és azt sem, hogy én hol vagyok!
- Te nem tudod, hogy ki vagyok?
- Nem, de ezt mondtam már!
- Kérlek, mondd, hogy most csak hülyítesz!
- Nem szokásom viccelődni - feleltem halál komoly hangon, mire a srác szemei kitágultak. - Várjunk csak! Az előbb, hogy neveztél?
- Louis! Ez a neved ! - magyarázott kétségbe esetten. - Komolyan nem emlékszel rám? Istenem, pedig még mondta is az orvos, hogy felléphet, de egy percig sem gondoltam rá.
- Mégis micsoda? Elmondod végre, hogy mit csinálsz itt, és hol vagyok?Ja, és, hogy ki vagy?
- Egy kórházban vagy! Verekedtél, és ide kerültél. Amúgy, Harry Styles vagyok! Kérlek, Louis, mondd, hogy tényleg viccelsz velem!
- Miért viccelnék könyörgöm! Én verekedtem? Mégis kivel? Nem szokásom verekedni! - megpróbáltam felülni, de a hasamba egy hatalmas fájdalom nyilallt.
- Teljesen mind egy - nyelt egyet Harry Styles, majd óvatosan felállt a székről s elhagyta a helységet.
Perceken belül egy fehér köpenyes, ősz hajú, s kék szemű ember jött be. Őt pedig egy barna hajú, vékony srác követte.
- Jó napot! Én Dr.Stanley vagyok! Kérem, mondja, hogy érzi magát?
- Köszönöm szépen! Jól érzem magamat! De, mikor mehetek haza?
 - Szerintem, ha minden rendben megy, még ma elhagyhatja a kórházat, de természetesen csak akkor, ha van aki ápolja otthon.
- Persze - feleltem, majd a barna hajú srácra tekintettem, utána pedig vissza az orvosra.
- Mondja, mire emlékszik? Tudja ki maga? Mesél nekem magáról?
- Öhm, persze! Feleltem, Louis Tomlinson vagyok, Doncasterben élek a családommal!
- Tessék? - hallottam meg a barna hajú srác hangját, aki kezeit a szájára szorította, s szomorúan nézett rám.
- Értem! Tájékoztatjuk a családját, hogy hazavihetik. 
- Köszönöm - motyogtam. A doktor elhagyta a szobát, én meg a fejemet a fiú felé fordítottam.
- szia ! - köszönt halkan, majd leült a mellettem lévő székre - Én, Liam Payne vagyok ! - nyújtott kezet, én természetesen elfogadtam jobbját, s megráztam.
- Louis, Louis Tomlinson!
- Hát persze - suttogta.
- Mi?
- Áá, semmi! Kérdezhetek valamit? 
- Öhm, felőlem ! - ez a Liam Payne úgy kezel, mintha ezer éve ismernénk egymást. Furcsa.
- Ismersz, Benjamin nevű embert? 
- Ő, nem nagyon .
- Ilyen nincs - tört ki Liamból, majd egy sajnálkozó pillantást vetett rám.
- Miért? Ki az a Benjamin? Miért kéne ismernem? De várjunk, téged honnan ismer... - fejeztem volna be a mondatot, ha hirtelen nem jön elő egy emlék az agyamból.



- Louis! Gyere már! El fogunk késni a próbáról!
- Megyek apuci - feleltem neki vigyorogva.
- Nem vagyok az apád - szólt Liam.
- De, most az vagy!
- Louis! Gyerünk már! - szólt a göndör hajú, azt hiszem ez a bizonyos Harry Styles.
- Na végre! - mondta egy szőke hajú fiú.
- Azt hittem már fosásod van, annyit ültél azon a klotyón ! - szólalt meg egy sötétbarna hajú fiú.


S az emlék képnek itt vége is szakadt.
Mégis milyen próbáról késtem el? És ki az a szőke, és sötétbarna hajú srác? Miért vannak nekem emlékeim ismeretlenekkel? Vagy, lehet, hogy mégsem olyan ismeretlenek?

- Louis! Magadnál vagy?
- Persze, bocsánat! Öhm, most lehetne nekem is egy kérdésem!?
- Hogyne!
- Milyen próba volt, ahol te is ott voltál, meg Harry Styles is?
- Te emlékszel?
- Csak egy pillanatnyi emlék kép volt - feleltem nyugodtan, mire Liam csak elmosolyodott. 
- Sajnálom, de nem mondhatok semmit! Neked kell rájönnöd!
- De miért?
- Sajnálom! - válaszolt, majd még egy huncut mosolyt villantott, s eltűnt a szobából.

* Liam szemszög *

Egy kedves mosolyt villantottam még Louisra, majd kijöttem a kórteremből.
- Mi ez a mosoly? - kapta fel az eddig kezeibe temetett fejét Harry, a székeken ülve - Csak nem? emlékszik? - indult volna be a kórterembe.
- Nem! De, kezd neki visszajönni pár dolog! Nagyon idegesítő, ám ez az emlékezet kiesés!
- Komolyan? De várj! Emlékszik a kis srácra?
- Sajnos nem, de van egy olyan érzésem, hogy hamarosan rendbe fog jönni!
- De mondd már el, hogy mi volt! - sürgetett Niall.
- Hát, épp kérdezni szeretett volna valamit, de megakadt a mondat közben, és percekig meredt a semmibe, majd mikor megkérdeztem tőle, hogy minden rendben van-e erre, Ő csak annyit kérdezett, hogy lehet-e egy kérdése, mondtam neki, hogy feltétlen, erre Ő rákérdezett valami próbára! azaz jött neki egy emlék valami próbáról! Szóval, jó úton halad!
- Tökéletes! - mondta Zayn, majd Harry mellé ült, s vállára helyezte a kezét.



28.fejezet.

*~*~* 

* Louis szemszög *

Már több, mint 1, és fél napja Doncasterben vagyok. Semmit nem értek. A fejemben minden dolog kusza.
Mi történt?
Az addig megvan, hogy verekedtem, de mégis kivel, és mi okból? Nem szokásom verekedni! Sosem megyek neki az embernek ok nélkül.
Vagy egyáltalán én voltam a hibás? Hiszen mégis csak én kerültem kórházba.
Vagy mégis én voltam, és tényleg okkal rontottam neki az illetőnek? De akkor mi volt az ok?
Ezt a sok kérdést ..

Ekkor egy újabb emlék tört fel bennem.


Már vagy egy jó órája dedikáltunk, mikor egyszer csak egy lány ide állt elénk egy kisbabával.
Annyira ismerős volt nekem, mintha valahol láttam volna már.
Ahogy az arcára néztem, lecsapott rám a felismerés.
Teljes mértékben megrémültem, hiszen ez a lány az a lány.
Az a bizonyos lány akivel egy és fél évvel ezelőtt ... uram isten, ez lehetetlen. Nagyon gyorsan kezdtem el venni a levegőt.
- Hé, haver! - fordult felém Liam - Jól vagy?
Tenyerem izzadni kezdett.
- Nem, nem vagyok jól! - vágtam rá azonnal.
- Menj ki kicsit - szált hozzám másik oldalamról Harry.
De, már sajnos késő volt a lány pont elém ért, rám mosolygott, majd felém fordította a kisbabát.
- Szia Louis! - köszönt édesen mosolyogva. - Remélem emlékszel rám ! Látom a szemedben, hogy emlékszel rám! - hajolt kicsit közelebb hozzám .Zavartan lesütöttem a szememet, majd leraktam a tollat, azt hittem ebben a percben felrobbanok.
Idegeim már a csúcson voltak.Kiabáltam, ordítottam volna, ha nem egy dedikálás közepén lennénk.
- Em-emlékszem! - dadogtam zavartan. 
- Te ismered ezt a lányt? - kotyogott bele Harry a dolgokba.
- Igen, volt alkalmam közelebbről megismerni ... -motyogtam halkan.
- Úgy érted? - nyíltak tágra Harry szemei, majd a lány karjaiban lévő kisbabára nézett  akinek kék tekintete ragyogott.
Nagyon féltem , hogy ez a lány azt fogja mondani, azt a bizonyos szót ... rettegtem attól a bizonyos szótól.
- Louis, - szólalt meg ismét a lány. - Szeretném bemutatni a fiadat.  




A mimet? Hirtelen nyitottam ki a szemeimet, majd lihegésben törtem ki.
Nekem van egy fiam? Szemeim kitágultak, éreztem, hogy tenyerem izzadni kezd.
- Louis! Minden rendben ? - hallottam meg húgom, Lottie hangját.
- Persze - feleltem, majd felültem, mit sem törődve a hasamba nyilalló fájdalommal.
- Ne erőltesd meg magadat! Valami baj van? Louis! Hová mész?
- Lottie! Nekem van egy gyerekem? - fordultam felé, mire Ő megszólalni nem tudott.
- Hát, én nem mondhatok semmit! Vagy emlékszel már? Vagy, anyu! - kiabált anyának, aki perceken belül megjelent, majd Lottiera, onnan pedig rám tekintett.
-  Mi a baj?
- Anyával vitasd meg ! - mondta Lottie, majd elszaladt.
Mi a fene? Már megint semmit nem tudok! Ezek direkt titkolóznak előttem?!
- Mi a baj? - kérdezte Anyu, majd leült mellé mosolyogva.
- Anyu! Én nekem pár perce volt egy 'látomásom' .  Nekem van egy gyerekem? - néztem mélyen a szemébe, mire Ő kifújta a levegőt, majd rám nézett.
- Louis! Meg kell értened! Neked kell rájönnöd a dolgokra! Mindenre, nem mondhatok semmit! Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem!
- Anyu! Ne csináld már ezt velem! Mégis mit jelentsen ez? Miért nem tudhatok semmit? Ezekről a fiúkról sem tudok semmit, akiről tegnap volt emlék képem! Arról a bizonyos Harry Stylesról, és Liam Paynről, meg volt ott egy szőke, és egy sötét barna hajú is! Kik azok anyu? És miért nem emlékszem erre a Harryre? Miért hitte azt, hogy szórakozom vele? - tőrt ki belőlem egyszerre minden.
- Jaj, fiam - lehelte, majd megsimogatta az arcomat - Nem mondhatom meg!
- Istenem - csúsztam le a kanapén kínomban, s szemeimet összeszorítottam.
Hasamba éles fájdalom nyilallt.
- Áú - nyögtem, mire Anyu megrémült.
- Valami baj van?
- Igen! Egy csomó, de most csak a hasam ..
- Ah, főzök neked valami finomat - jelentette ki, majd elsétált a konyha felé.

Erőtlenül nyúltam el a kanapén, s vártam a csodára. 
Mégis mit jelentsen ez, hogy nekem kell rájönnöm? Mire kéne rájönnöm? Sosem voltam egy hülye gyerek, de ez kifogott rajtam. 
Nekem sehogy sem áll össze ez a kép. Egy lány, és az a kisbaba, azt mondta 'Louis, bemutatom a fiadat' . Ezek szerint, ha minden igaz, van egy fiam. De mégis ki lehet az? Mennyi idős? Hol van? 
Akkor ott van még ez a bizonyos Harry Styles, aki azt hitte, hogy szórakozom vele! Miért tettem volna? Talán régebbről ismer? Valami eltitkolt rokonom? Na, jó ez baromság! Vagy.. talán egy barátom? És ez a Liam Payne? Miért kérdezte tőlem, hogy ismerek-e Benjamin nevű embert?  Nem nem ismerem Benjamin nevű embert! Mégis ki lehet ez a Benjamin, és miért kéne ismernem!? Nekem ez magas!! Ideges tornáztam magamat ismét ülő helyzetbe, mire ismét jött egy emlék kép.



- Ne búslakodjatok srácok! - mondta Simon Cowell. 
- De, Simon! Vége mindennek - válaszolt a szőke hajú.
- Igen! - feleltem én is - Nem sikerült!
- De sikerült ! - csapott az asztalra Liam - Még bármi megtörténhet, csak hinni kell benne.
- Igazad van - állt mellé, a sötét barna hajú.
- Liamnek, és Zaynnek igaza van ! - mondta Harry Styles.
- Nem áll meg a világ! Higgyétek el! Ti még sokra viszitek! 
- Ha te mondod Simon! - szőke.
- Igen, Niall én mondom.  "


S, ebben a pillanatban mint villám csapás ért a felismerés. Hiszen őket én ismerem!


U.I.: Megjegyzést hagyni, ne felejts el, és tetszikelni/ nem tetszikelni! :)